A munkám egyik legérdekesebb része az, amikor részt vehetek egy új családtag kiválasztásában. Sajnos ebből van egyelőre a legkevesebb is. Hogy miért? Mert sokan nem gondolnak bele abba, milyen elképesztően fontos a szőrös családtag tudatos kiválasztása.
Tizenéves gyermekként mindig is szerelmes szemekkel bámultam az okos Rex felügyelőt. Sőt amikor láttam a Babe című filmet a terelő kismalacról, akkor meggyőződésem volt, hogy lesz egy border colliem (nem, nem malacot akartam…). Persze, egy husky mellé. Aztán utánaolvastam mindegyik fajtának… amit manapság már nagyon kevesen tesznek meg.
Sok gazdi fordul hozzám olyan viselkedésproblémával, amit a fajtára jellemző tendenciák ismeretében simán el lehetett volna kerülni. (Pedig elég lett volna egy kis böngészés a neten vagy egy-két fajtaismertető elolvasása.) Sőt számos olyan történetet is tudnék mesélni, ahol a keverék kutya – nyilván ott nehezebb belőni, mely fajták mixe és azt is, hogy az egyes ösztönök milyen mértékben lehetnek jelen – visszakerül az alapítványhoz/menhelyre, hiszen felnőttként terel, szökik, csipked, megöli a szomszéd csirkéit, kölyökként pedig rágcsál, ugrál, ugat, és urambocsá’ ürít is. Meglepő, nem?
Arról nem is beszélve, hogy nem adunk időt az új családtagnak, mindent azonnal tudjon, magától, vagy lehetőség szerint csak egyszer kelljen elmondani neki például azt, hogy hová illik és hová nem illik lerakni a „csomagot”, és máris legyen szobatiszta. Ne kelljen vele sokat foglalkozni. Ha esik, lehetőleg ne kelljen sétálni vinni. És ha lehet, bírjon ki 10 órát a lakásban és ne rágja szét a bútorokat.
Egy kutya nem így működik. Még a legokosabb sem. Lehetnek kivételek, de ez a cikk nem azokról szól.
Sokkal inkább arról, hogy egy kutya kiválasztásánál…
- Mindig vegyük figyelembe, hogy bizony vannak igényei és szükségletei.
- Először is nézzünk utána a fajtának. Olvassuk el, mit írnak a tenyésztők, a rutinos gazdik, mire kell felkészülni, mit kell megtennünk annak érdekében, hogy kielégítsük ösztöneit.
- Ha örökbefogadunk, alaposan térképezzük fel az előéletét, érdeklődjünk a jelleme, habitusa felől gondozójától.
- Mérlegeljük, belefér-e az életünkbe. Hiszen a kutyatartás egy életmód. Ráadásul 10-15 évre szóló felelősségteljes döntés.
- Gondoljuk át, lesz-e elég időnk vele foglalkozni, belefér-e az életünkbe, a család életébe, hogy bizony sétálni, túrázni, sportolni, tréningezni kell majd és még sorolhatnám.
- Számoljunk utána, mennyi kiadással jár egy kutya (írjuk össze az egyszeri- és a rendszeres havi kiadásokat, hogy reális képet kapjunk – pl. fekhely, játékok, etetés, rágcsa, egészségügyi ellátás).
Ne azért voksoljunk egy fajta mellett, mert...
- A tacskók olyan cukik, meg most minden barátnőmnek az van, úgyhogy nekünk is lesz! - Biztosan tacskót szeretnél? Tisztában vagy a fajtára jellemző tulajdonságokkal? Tudod ugye, hogy hajlamos a vokalizációra? És azt, hogy nagy eséllyel magas vadászösztönnel bír? Olvastál arról, hogy ez mivel jár?
- Border collie-nk lesz, mert olyan okos és nagyon szép a pofija. - Tudod, hogy milyen munkát lát el egy border collie? Tudsz majd neki napi szinten elég mentális, illetve rendszeresen ösztönszintű fárasztást is biztosítani a fizikain felül?
- Mi maltipoo-ra gondoltunk, mert nagyon édesek és olyan kis puha a szőrük. - Bizony cuki, de azzal ugye tisztában vagy, hogy ők tulajdonképpen „keverékek”? Nem elismert fajta, így akinél kiskutyák születnek, őt nem nevezhetjük tenyésztőnek. Tehát számolnod kell azzal, hogy a kutyusnál bármikor előjöhet valamilyen egészségügyi probléma, a nem megfelelő szocializáció okozta viselkedésproblémákról már nem is beszélve. És azt is tudod, hogy a szőrük rendszeres kozmetikára szorul, ugye?
- Ó, hát, biztos, hogy huskynk lesz, mert annyira szép a szemük. - Ha huskyd lesz, számolj azzal, hogy ha nem bombabiztos a kerítésed, akkor lehet, hogy néha az utcáról vagy a szomszéd kertből fogod összeszedni. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas a mozgásigénye és nem elég, ha van egy kerted és néha ránézel, hogy megvan-e még.
- Corgim lesz, mert A királynő kutyája című filmben egész egyszerűen beleszerettem! - Ugye, azt pontosan tudod, hogy a corgi alapvetően munkakutya? És ha szereted őt, akkor bizony rendszeresen fárasztod őt, nemcsak mentálisan, ösztönszinten is. Mit értek utóbbi alatt? Hogy rendszeresen elviszed terelni!
Száz szónak is egy a vége: a kutyatartás 10-15 évre szóló felelős döntés. Életmód, ha úgy tetszik. Ezért nem árt, ha a fajtaválasztásban tudatosak vagyunk és nem az éppen aktuális divat miatt választunk kutyát. Ahhoz, hogy az életkörülményeidnek, személyiségednek megfelelő fajtát/mixet válaszd, abban tudok neked segíteni többek között „Kutya a családban” című 2,5 órás online előadásom keretein belül, amely 2024. január 29-én, 18:30-tól lesz.
További információt IDE kattintva találsz róla (Facebook esemény)!
Jelentkezni IDE kattintva tudsz rá!